Sok készpénze van a lakosságnak

2014. május 19.
Sok készpénze van a lakosságnak

A március végi jegybanki adatok szép számokat mutatnak.

A háztartásoknak március végén a jegybank adatai szerint már 2648 milliárd forintnyi készpénzük volt, ami történelmi rekord, és csaknem 20 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.

A lakosság valószínűleg azért halmoz fel ilyen sok készpénzt, mert a banki kamatok alacsonyak, márciusban például a lekötött betéteknél alig érték el a 2 százalékot. Emellett szerepet játszhat mindebben az is, hogy februártól az ATM-eknél havonta két alkalommal ingyenesen lehet készpénzt felvenni. Az alacsony kamatok miatt sokan már le sem kötik a pénzüket, a jellemzően semmit sem kamatozó folyószámlabetétek volumene is csúcson van, 2379,6 milliárd forint volt az első félév végén.

Ez azt jelenti, hogy a háztartások készpénzben és folyószámlán tartott összes megtakarítása már 5 ezer milliárd forint fölött van, vagyis egy átlagembernek félmillió forint lekötetlen pénze van. Az úgynevezett „egyéb betétek” állománya mindeközben folyamatosan csökken, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint március végén már 4968 milliárd forint volt, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A rendszerváltás óta vezetett statisztika szerint most fordult egyébként először elő, hogy a lakosságnak több pénze volt folyószámlán és készpénzben, mint egyéb betétekben. 

Forrás: Portfolio.hu 

 

Csatlakozzon hozzánk!

  • Karrier és üzleti lehetőségek