Panelek Budapesten

2011. május 17.
Panelek Budapesten

Összehasonítottuk 2010 első négy és 2011 első négy hónapjának fővárosi panelkeresletét. Árakban alig történt változás, de kissé megfogyatkoztak a vevők.

Ha összehasonlítjuk a két időszakot, elsőre nem venni észre változást, hiszen a panelek fővárosi átlagárai alig 2%-ot estek mindössze, 9,34 millióról 9,12 millió Forintra, ami négyzetméterben 207-ről 206 ezer Ft-ra történő csökkenést jelent. Az összehasonlítást viszont rendkívül megbonyolítja, hogy az idei első 2 hónapra a „kivárás” nyomta rá a bélyegét, hiszen rengetegen várták, hogy a moratórium feloldásával majd zuhannak az árak. A két időszak között 20% keresletcsökkenés volt kimutatható. Így tehát január-februárban elsősorban a kihagyhatatlanul olcsó lakások mentek, amely torzítja az átlagárakat. Miután a vevők is belátták, hogy nem lesz olcsó lakásdömping a moratórium után, ismét élénkült a piac egésze. Hogy merre mozdulnak majd az idei árak, azt elsősorban a kormányzati lépések befolyásolják majd.

A számokat tovább elemezve látszik még, hogy továbbra is a 44-45 m2 körüli panelátlag a keresett, a vásárlók több, mint a fele a 40-60 m2 közti lakást vásárolja, a másik fele pedig egyenlő arányban a 20m2-rel kisebb, vagy nagyobbakat. Nem változott tehát az árkategória sem, a panelt vásárlók ¾ része az 5-10, míg a fennmaradók a 10-15 millió Ft közötti lakást keresik.

Apró átrendeződés a kerületek között volt viszont. A III. és IV. kerületek iránti kereslet egyaránt csökkent kb 5%-kal, míg pl. a VIII. és XIII. kerületeké nőtt. A XI. kerület iránt 4%-kal kevesebb az érdeklődés, míg a XIX. után épp ennyivel több. 2010-ben a III. és XI. kerület volt a sláger, idén azonban nincs ilyen kiemelkedés, szinte homogén a klasszikus lakótelepek közötti arány.

Forrás: Duna House hírek

Csatlakozzon hozzánk!

  • Karrier és üzleti lehetőségek