Devizahitelek forintosítása

2014. szeptember 04.
Devizahitelek forintosítása

Kockázatok csökkentését várja a kormány

A minisztérium becslése szerint 3 milliárd euró értékben érintheti a bankszektort a devizahitelesek megmentése és azok kivezetése a pénzügyi rendszerből.  A tavasz folyamán elindul a forintosítás, amitől a kockázatok csökkentését várja a kormány.


„Még annál is kedvezőbben alakultak a gazdasági folyamatok, mint terveztük” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen. Az EU lemaradása nőni fog Kínától és az Egyesült Államoktól. „Néhány hónappal ezelőtt senki sem gondolta, hogy egy olyan országgal leszünk határosak, ahol háború van.”
"Az elmúlt időszakban áttörést értünk el a feketegazdaság elleni harcban, de még mindig 20-30 százalék között van a feketegazdaság részaránya Magyarországon, vagyis itt még van mit tenni a gazdaságpolitikának” – mondta a miniszter. Varga reméli, hogy az ősszel elinduló programok hatására szűkülni fog a feketegazdaság és sikerül visszaszorítani az áfacsalásokat. Varga nagy áttörésnek értékelte a pénztárgépek bevezetését, ami fehérítheti a gazdaságot.
Az államadósság csökkentését és a foglalkoztatás bővítését ígértük négy éve – mondta Varga. A cél most az, hogy 5 millióra emelkedjen a foglalkoztatás a következő években a mostani 4,1 millióról.
Kiemelte, hogy nagy vita folyik a közfoglalkoztatás értelméről és hasznáról. Varga szerint nem az a cél, hogy emberek százezrei közfoglalkoztatás keretében jussanak hosszú ideig munkához.


Szerinte devizahiteles perek tömege vezetett a Kúria jogegységi döntéséhez. A minisztérium becslése szerint 3 milliárd euró értékben érintheti a bankszektort a devizahitelesek megmentése és azok kivezetése a pénzügyi rendszerből. A tavasz folyamán elindul a forintosítás, amitől a kockázatok csökkentését várja a kormány. A hitelminősítők szerint is jelents kockázat tűnik el a bankrendszerből, ha a forintosítás megtörténik. Kiemelte, hogyha indokolt, akkor a bankadó és a tranzakciós illeték apró módosítása várható, hogy bővüljön a hitelezés.
Az önkormányzati rendszernek nincs adóssága, mert a kormány átvette, de meg kívánja tartani a központi kontrollt a kabinet. Működési célú eladósodás tilos, de beruházási célból vezetnek fel hiteleket az önkormányzatok, ha az egybevág a kormány elképzeléseivel – tette hozzá.
Magyarországot a többi európai országnál is mélyebben érintik a demográfiai problémák. A rossz demográfiai helyzet miatt a gazdaságban fékező erők jelenhetnek meg – jegyezte meg.
Célunk, hogy fenntartható növekedési pályán maradjon az ország, aminek fiskális fegyelemmel kell együtt járnia. Idén nem akarunk devizakötvényt kibocsátani, és jövőre sem – emelte ki. Az államháztartás kiadási oldalát 45 százalékra csökkentené a kormány és a beruházási rátát 20 százalék fölé emelnék.
A piacok objektívebben ítélik meg a magyar helyzetet, mint a hitelminősítők, de a kormány meg akarja győzni őket, hogy javítsák a besorolásunkat.
 

Forrás: vg.hu

Csatlakozzon hozzánk!

  • Karrier és üzleti lehetőségek