Árfolyamgátosok figyelem!

2015. március 18.
Árfolyamgátosok figyelem!

Mi fog történni az árfolyamgát megszűnésével? 

Megszűnik az árfolyamgát, a törlesztőrészletet azonban egyelőre befagyasztva tartják az árfolyamgátas devizahitelesek számára. Ennek viszont ára van, így érdemes alaposan végiggondolni, hogy 1. benne marad-e valaki a törlesztőrészlet további 2-4 évig tartó fixálásában, de cserébe vállalja a törlesztőrészlet későbbi megugrását, vagy 2. inkább már akár most belemegy a magasabb (igaz, elszámolás miatt csökkentett) törlesztőrészletbe annak érdekében, hogy e sokkot elkerülje. Előbbi verzió automatikus, az utóbbi megoldást külön igényelni kell. 

Az árfolyamgátasokra az alábbi szabályok vonatkoznak: 

az elszámolás miatt nekik visszajáró összeget (a gyűjtőszámla-tartozás összege erejéig) csökkenteni kell azzal az összeggel, amelyet az árfolyamgát során a bank elengedett nekik (az állam által elengedett részt nem kell tehát belőle levonni), vagyis kicsivel (átlagosan 144 ezer forinttal) kevesebbet kapnak vissza másoknál,

mivel azonban a gyűjtőszámla-tartozásnál jóval nagyobb összeg jár így is vissza az árfolyamgátasok nagy részének, ezért a gyűjtőszámlák döntő többsége várhatóan nullára fog csökkenni, vagyis le fog zárulni a gyűjtőszámla,

akinek azonban még így is maradna gyűjtőszámla-tartozása, annak a gyűjtőszámlája ugyan megmarad, de a normál (BUBOR szerinti) kamatozásán túlnem halmozódik rajta további összeg, ugyanis a "ki nem fizetett" különbözet ezután magához a normál hiteltartozáshoz lesz hozzáírva,

minden árfolyamgátasra vonatkozik: annak érdekében, hogy az árfolyamrögzítés lehetőségének megszűnése miatt ne növekedjen a törlesztőrészlet, kimondta a forintosítási törvény, hogy a törlesztőrészletnek a jelenlegi szinten kell maradnia egészen addig, amíg az eredeti árfolyamgát is tartott volna (összesen 5 évig, vagyis 2017-2019-ig), kivéve, ha a törlesztőrészlet-emelkedést a hitel kamatváltozása okozza,

a törlesztőrészlet szinten tartása miatt természetesen folyamatosan képződik egy ki nem fizetett különbözet az elszámolás révén csökkentett elméleti és az árfolyamgátas törlesztőrészletnél maradás miatti gyakorlati törlesztőrészlet között,

ezt a különbözetet nem engedik el részben, mint eddig, hanem folyamatosanhozzá kell csapniuk a bankoknak a normál hiteltartozáshoz, ami miatt az árfolyamgát időszakának lejárta után megnő a törlesztőrészlet (hasonlóan működik tehát a rendszer 2017-2018-ig, mint amilyen az Árfolyamgát I. volt, igaz, gyűjtőszámla nélkül),

ha emiatt 15%-nál nagyobb mértékben nőne meg a törlesztőrészlet a fixálthoz képest néhány év múlva, akkor meghosszabbodik a hitel futamideje úgy, hogy a törlesztőrészlet lehetőség szerint 115%-on maradjon, a legfiatalabb adóstárs esetében se kerüljön a várható lejárat a 75. életév utánra,

bármikor dönthetnek azonban úgy az árfolyamgátasok, hogy kilépnek az árfolyamgátas fix törlesztőrészletből (ezt a banknak jelezni kell), így megúszhatják a későbbi drasztikus törlesztőrészlet-emelkedést / futamidő-hosszabbítást,

ezt már csak azért is érdemes lehet megtenniük, mert az elszámolások következtében az új, normál törlesztőrészlet nem feltétlenül lesz magasabb vagy jóval magasabb a jelenleg fizetett, árfolyamgátas törlesztőrészletnél. Így nem lesz folyamatosan halmozódó, ki nem fizetett tartozásuk.

A fenti szabályok a lakáshitelekre és a szabad felhasználású jelzáloghitelekre egyaránt vonatkoznak.

Forrás:

Portfolio.hu

Csatlakozzon hozzánk!

  • Karrier és üzleti lehetőségek